Tie szerint a világ

Oceancowboy a blog.hu-n. Üdv a fedélzeten!

iPhone 3GS w hipstamatic
Lens:Lucifer VI
Film: BlacKeys B+W

Géza a kutyám. Nyáron jött, amikor épp Levente öreg Landyját bütyköltük, a Bugit. Szombaton korábban zárok, így már délután otthon vagyok. Dögletes meleg volt, tűző napsütés, árnyékban 35 fok. Ahogy befordultam az utcába, azonnal feltűnt hogy valami furcsaság van. Géza ott feküdt a Bugi alatt az árnyékban. Adtam neki egy nagy tál hideg vizet, meg egy doboz macskakaját (más nem volt otthon), és hagytam, hagy egyen-igyon. A kaput nyitva hagytam, ha akar, jöjjön be. Fél órán belül már a teraszon volt.
Villámgyorsan kiderült, hogy okos eb, először kérdezés nélkül besétált a házba. Kitessékeltem.
Visszajött, megint kitessékeltem. Harmadszorra a küszöbig jött. :)

Tipikus csavargó, folyton kirándul, időnként, főleg kajaosztáskor otthon tiszteletét teszi. Tele van jó tulajdonságokkal, pl. a kerítésen tátongó lyukakon át átmegy sz.rni a szomszéd telekre, és mély elhivatottsággal kergeti a kerten keresztül a másik szomszéd macskáját. :)
Tavaly egész nyáron csavargott, míg napközben egyedül volt. Ahogy reggel eljöttem otthonról, ő is elindult, aztán este, amikor hazaértem, persze előadta a "hú-de-örülök-neked-annyira-unatkoztam-itthon-egyedül" kezdetű dalt, porban hempergéssel, és nyüszögéssel körítve. Ja, imád a porban hemperegni, pedig utána mindig tüsszent egy baromi nagyot, de ez őt láthatóan nem zavarja. Géza egy öntudatos és önérzetes dög, annak ellenére, hogy úgy tűnik, beleszarik az egész világba, és tőle aztán történhet akármi, nem izgulja magát túl a dolgokon. Ettől még, vagy talán épp ezért, tudja, hogy ő mit akar. Sírva röhögtem, amikor Hajni mesélte a minap, a tomboló szél kinyitotta a kaput, Géza és Pötyi elkolbászoltak. Hajni utánuk szólt, hogy héló, hova-hova. Pötyi lekonyult füllel sunnyogott vissza a sarokról a meghiúsított csavargásból, Géza is jött a kurta lábain futva, Hajni előtt lelassított kicsit, ránézett, majd felgyorsított, és továbbfutott csavarogni a kis rohadék. "Értem én, hogy gyöjjek haza, de azt majd én tudom."

Mostanában, hogy megkezdődött a tüzelési időszak - vasárnap Jahnoval mi is megkezdtük, be is tüzeltünk a tárcsa alá azonnal, most hétvégén meg a nagy ződ tojást fogjuk beizgatni Hajnival - Géza is kevesebbet van otthon, mivel van még egy-két kisebb hézag a kerítés alatt, ahol ki tud csavarogni. Fene egy ízlése van. Egyszer véletlenül elfelejtettem kaját vinni haza, azt kapta vacsorára, amit a hűtőben találtam. Volt egy kis puhára punnyadt kovászos uborka, és pár szelet zserbó. Gond nélkül tüntette el. A körömpörköltből a köröm, az bezzeg máskor ott maradt a tálon.
Kedvtelése továbbá, hogy a gyalog a vonathoz távozókat az vasútmegállomásig kíséri mindennemű "nemmészhazaazanyádúristenit" ellenére, majd amikor a vonat elmegy, hazaballag.

Vasárnap megnéztük Vidrás Vecával karöltve, mi fán terem Gödöllőn a Szarvasgomba-fesztivál. Igaz szarvasgombát alig láttunk egy-két standon csupán, voltak viszont gyönyörű hatalmas sonkák, meg fűszerek, meg gombakereső kutyák az ő gazdijaikkal, meg házi szörpök, lekvárok. De a legszebbek a virágok voltak, amik fából, faháncsból készültek.

iPhone 3GS w hipstamatic
Lens: Lucifer VI
Film: Kodot XGrizzled

Kedves rádiónézők, visszakapcsolunk a stúdióba, folytatjuk adásunkat.

Miután elfogyott a csorgatnivaló nyálunk az öreg Series I háromtengelyes vontatót bámulva, visszatértünk a hímzésünkhöz az autóhoz. Szemügyre vettük a kiegyenlítőtartályt, aminek a kupakja eltört, gyakorlatilag a fedele levált a kupak menetes palástjától. Némi forrasztópákás eljárás során Csaba fiával meghegesztettük (műanyagból van), a célnak meg fog felelni, míg meg nem érkezik helyette az új darab. (Még csak meg se rendeltük. Nyilván, az ideiglenes megoldások maradnak meg évekig...)

Az ellenség (azaz a gyújtáselosztó) megtévesztése bejött - na meg fellapoztuk a leírást, hogy a gyár szerint hogyan kell berakni az osztófejet a helyére. Aszongya, forgassuk a motort addig, míg az egyes henger mindkét szelepe zárva lesz (tehát valamivel felső holtpont után, gyújtásra). Ehhez vegyük le a szelepfedeleket (kettő van, hiszen a szívószelepek felül, a kipufogószelepek pedig oldalt vannak). Na ezt mi nem csináltuk meg, cserébe úgyis ki akartuk venni a gyertyákat, így az ujjamat rászorítottam a gyertya furatára, és amikor kinyomta a kompresszió az ujjamat a lukból, akkor úgy döntöttünk, nagyjából jó lesz. Úgy, hogy a motor a jó pozícióban volt, immáron két perc alatt a helyére csusszant az osztófej, bár fogalmunk sem volt (és stroboszkóplámpánk sem a korrekt gyújtásbeállításhoz), hogy hol lehet mondjuk a 0° előgyújtás pozíciója. Némi fejtörés után abban bízva, hogy az angol nem rajzol teljes baromságokat csupán azért, mert kedve van rá, úgy döntöttünk, hogy beállítjuk a szervizleírásokban szereplő rajzokhoz képest, azaz megnéztük a képeken, hogy nagyjából melyik hengerfej-csavar felé mutat az osztófej vákuumcsonkja, és beállítottuk többé-kevésbé ugyanúgy. Ez könnyen sikerült is, de még nem rögzítettem le a csavarokat, hogy tudjunk rajta állítgatni, ha beindul a motor. HA beindul. A vákuumcsövet rá se dugtuk, tettünk bele egy csavart egy bilinccsel, hogy legalább ne szívjon falsot a motor rajta keresztül.

Mielőtt a gyújtáskábeleket felraktuk volna, kiszedtem az összes gyertyát, alaposan megpucolni őket, hogy biztosan semmi ne állhasson akadályába az indításnak.
Nyáron későn sötétedik, szép ráérősen egyenként kivettem a gyertyákat, kis drótkefe, kis nyomorgatás, hogy ne legyen 1,5mm-es gyertyahézagok, aztán gyertyát vissza. Mivel gyertyakábeleket nem cseréltünk, ezért bölcsen még a szétszerelés előtt a kábeleket NEM vettem le a régi osztófedélről, hogy le tudjam róla koppintani a gyújtássorrendet, hogy biztosan jól rakjam össze. A Rover V8-ét fejből tudom (1-8-4-3-6-5-7-2), sorhattal viszont még nem volt dolgom. Épp emiatt nem szedtem ki a gyertyákat sem EGYSZERRE, hanem szépen egyenként, hogy ne keverjem össze a gyújtáskábelek gyertya-felőli végét, így egyszerűen a régi osztófedélről egyenként átdugdostam őket az új osztófedélre, ami már eleve a helyén volt a beszerelt osztófejen. Szerencsére a szelepfedélen is fel van tüntetve a gyújtássorrend, és valamennyire véletlenül épp észnél voltam, feltűnt, hogy ez valami nagyon furcsa sorrend, ahogy az osztófedélen jönnek a kábelek. Valahogy nagyon cifrának tűnt. Úgyhogy a biztonság kedvéért inkább elővettem a gyári szervizleírást, hogy akkor mégis hogyan van az a gyújtássorrend, meg hol is kezdődik az egyes hengerrel az osztófejben a történet, majd felkiáltottam:
- Nem hiszem el bazmeg, Csaba gyere, ilyen a világon nincsen!!
A még akkor nem annyira büszke tulajdonos előmászott az autó hátuljából, ahol nem is tudom mit matatott, hogy megnézze, miért fogom a fejemet. A hat gyújtáskábelből 4db a helyén volt, másik kettő felcserélve. És akkor még csodálkozunk, hogy éveken keresztül gyenge volt az autó, és szarul ment, és hogy emberünk azt hiszi, fel kell újítani az autót? Muramista, sorhat, összehegesztett gyújtáselosztóval, gyakorlatilag előgyújtás nélkül, négy hengerrel... édes picsám vess tüzet, mi lesz még itt? Gyorsan felraktam a leírás szerint a gyújtókábeleket most már helyes sorrendben, MIND a hatot, megtöröltük a homlokunkat, és elhangzott az este legfontosabb mondata.
- Nabazmeg, ez úgy néz ki, megvan, indítsuk be végre.

Átnéztünk még egyszer mindent, hogy biztos minden frankón van-e összerakva, aztán felszólítottam Csabát, Indíts!
A kulcs elfordult, várakozással teli 5 másodpercen át hallgattuk, ahogy az AC pumpa szépen lassuló kattogással feltermeli a benzint a karburátorig, majd a kulcs teljes elfordítása után megdöbbentő módon nem történt az ég világon SEMMI. Aztapicsa. Mi lehet a galiba? Biztos a sok állás közben az önindító megkotlott, nem húz be a bendix, persze. Várjál, mindjárt adok neki, megcsépelem egy kicsit, majd akkor magához tér. Alá is feküdtem gyorsan, majd az önindítót nézve hosszú másodpercekig bután bámultam magam elé. He? Ezen az önindítón nincs behúzótekercs. Hogy mi van? Mondom, nincs rajta, egyetlen henger az egész, ezt aztán kopácsolhatom, annyit ér, mint halottnak a csók. Kimásztam az autó alól, és vad telefonálgatásba kezdtem, Kompy kartácsot felhívtam (ekkor már azért kezdett sötétedni). Te, hol a tökömben van ezen a behúzótekercs? Hogy mi? Az akksi alatt? Mér pont ott? Ja, mer a hüje angol oda tette... jóvan, várjál megnézem... tényleg ott van basszus. Ok, kösz, megoldom.

Fogtunk egy nagy marha csavarhúzót, és újra próbálkoztunk. Mivel tényleg az akksi alatt van, elég nehezen férni hozzá, főleg a hosszú nagy csavarhúzóval, de végül is kisebb hámsérülések árán sikerült a csuklómat olyan módon kicsavarni, hogy végre a két sarut összeérintette a csavarhúzó, és az önindító forgatni kezdett. Ahogy fél fordulatra beröffent a motor, majdnem eldobtam a szerszámot. Akurvaélet, de vaddisznó hangja van, hallottad bazmeg, hogy beindult? Csak hüledeztünk, és persze kihúztam magamat, hogy na, milyen faszán összeraktuk, mi? :)

Le is állítottuk gyorsan, mert ki tudja hány éves moslék olaj van benne - vettünk hozzá persze finom friss új olajat, de amíg nincsenek kicserélve a főtengely-szimmeringek, nem öntjük bele, mert csak kifolyik belőle, arra meg jó bele a friss gagyi olaj is, meg mert igazándiból elsőre csak annyit akartunk hallani a motorról, hogy beindul-e, jár-e minden henger, milyen hangja van, van-e iszonyú szelephang, stb. Tehát hogy első blikkre azonnal darabokra kell-e szedni a Sorhatot, vagy kihúz még egy-két évet így.

Aztán persze beindítottuk újra, már csak azért is, hogy videó is készüljön róla, meg hogy be tudjuk állítani nagyjából fülre az előgyújtást, és az alapjáratot a karburátoron, hogy figyeljük, milyen hamar melegszik be és mennyire, (jó-e egyáltalán pl. a termosztát, stb). Meg marhára tetszett mindenkinek, hogy mivel már az első, és egyetlen kipufogódob is le volt rohadva róla, méteres szikrákat meg lángot pököd a gázfröccsökre a pajta sötétjébe. Na meg persze a hangja is nagyon ordas. Üzemmelegen szépen visszatoltuk a szívatót, lejjebb vettük az alapjáratot (próbáltuk belőni a legkisebb fordulatot, aminél még szépen járt, egy jól összerakott jó állapotú sorhatos Landy motor elketyeg 350-400 körüli alapjáraton is akár), és marhára örültünk.

Persze még nincs vége a történetnek, hiszen kell majd szelephézagot állítani, meg a karburátort rendberakni (az olajos lengéscsillapítója csontszáraz, ezért nem is járattuk nagyon, nehogy megkopjon a tű), beállítgatni szépen, gyújtást belőni precízen stroboszkóplámpával, meg kipufogót kreálni rá, meg főtengely-szimmeringeket cserélni, meg gatyába rázni a váltót, meg a fékeket felújítani, meg a... szóval van mit csinálni az autóval.

Végre valahára beindult a halottnak hitt sorhatos, mi is beindultunk tőle. :)

Utólag is elnézést kérünk kifogásokat keresünk a két hetes síri csend miatt. A karácsony óta eltelt idő szokatlan ámde felettébb izgalmas eseményeket hozott, volt lerohadó Citroen (nagy a baj, átugrott a vezérlés egy fogat, de annyira mégsem nagy, szóval poszt lesz abból is), rettentő vontatottsággal, ámde annál nagyobb elszántsággal kivitelezett asszonyrablás 50km/h átlagsebességet produkálva 500km-en, január elsejei steak-zabálás (igen, cipőtalpat süttettem...), és egy jó barátságban keletkezett súlyos törés, ami pusztán azért van, mert az ember bizonyos helyzetekben és szituációkban egyszerűen nem tud halk lenni. A Citroen hamarosan újra feltápászkodik, de most térjünk vissza a méltatlanul félbehagyott sohatos benzines Land Rover történetéhez, mert a vezetékkiszaggatós lószőr-eltávolítós vattafakk hétvége után meg is érkezett a várva várt gyújtáselosztó a sorhathoz.

A történet felidézéshez utazzunk vissza a arra a nyári napra, amikor kora délután, fényes napsütés közepette csengetett a postás (nincs is csengő!). Nyilas Misi pakkot kapott, fakkjeeee! Azonnal neki is estem a doboznak, amiből előbújt a gyönyörű, tiszta, friss ropogós alkatrész. Szárazra törölgetve, ahol kell, olajozva/zsírozva.

A történethez hozzátartozik, hogy az eredeti, összehegesztgetett gyújtáselosztót végső esetben rendbe lehetett volna hozni, a röpsúlyokról le tudtuk törni a hegesztéseket, megcsiszolgatva őket rendben is lettek volna, a tengely sem volt kopott, a megszakítónak sem volt baja, de pl. a két alaplapot nem lehetett volna megmenteni, és egy csomó oldhatatlan kötéssel rászerelt alkatrészt macerás cserélni - már amikor egyáltalán lehetséges. A röpsúlyok rugói ahány, annyifélék voltak, azt osztófedél is repedt, szóval sokkal egyszerűbb volt vadiúj komplett elosztót rendelni, főleg úgy, hogy létezik, és nagyjából 15 fonttal kerül többe, mintha megvennénk az összes alkatrészt hozzá. Ja, és természetesen a vákuumos szabályzó is halott volt, valami megszorult benne, és nem mozdult semerre. A legnagyobb problémát valójában a vákuumos szabályzó okozta, mert ezen az autón richtig a legritkább változatú osztófej volt - erre vonogatta a vállát a DistributorDoctor, hogy ő ilyet még nem is látott -, amihez necces lett volna rendelni külön vákuumot, mert tudtuk, inkább nem fog passzolni, mint igen. A komplett osztófejjel viszont jár vákuum is, és az tuti passzol. A karburátornak meg olyan mindegy, mi van a túlvégén a csőnek, a pillangószelepnél lévő vákuum pedig nem kérdez, nem követelőzik, csak szív, mint álmaid nője. (És lenyeli...)

A fentiek szellemében folytattuk, mint a Ladagyári munkásnők a díszítést, izlésessen, és a végén a kezünkben tartottuk a Szent Grált. Csak ezen volt egy műanyagkupak, 7 kis csöccsel rajta. Ha belegondolunk, a Szent Grál tényleg valami ilyesminek kell lennie... :)

Gyermekkorom óta van egyfajta késztetésem arra, hogy a dolgokat a használatbavétel előtt szétszedjem és összerakjam, mert látni akarom, mi van belül (és a legnagyobb mázlim ebben valójában az, hogy az esetek 99%-ában ezután a dolgok nemcsak hogy működnek is, de még csavar sem marad felhasználatlanul), így tettem az új osztófejjel is, egyből diribdarabjaira kaptam, miközben egymás után szolgáltam ki a vevőket. Már csak azért is, mert régi megszakítós osztófejjel még nem volt dolgom, a Ződ Szörnyé már hall jeladós elektronikus változat, karbis Range-em meg még nincs... Mindenhol szép friss üde alkatrészek voltak az pulton szerteszét, mindent megvizsgálgattam alaposan, finom illatú zsírból a mozgó részeknél épp annyi, amennyi kell. Simogatta a lelkemet a dolog, szeretem a tisztességes iparosmunkát, a magamfajta szerszám- és alkatrész-fetisisztának ez maga a mannától ragacsos mennyország. Aztán jött a pofon. Iszonyúan fájt, éktelen harag volt bennem, aztán megértés. Mindenki hibázhat, még én is szoktam időnként. A leszerelt vákuumos szabályzót a számba vettem, egy pillanatra átszellemülten, pillangószelep alatti vákuumnak képzeltem magamat, és beleszívtam.
Levegőt venni határozottan jó dolog, aki kicsi kis bölcsességgel is bír, belátja ezt, és gyakorolja is rendszeresen, de vannak olyan pillanatok, amikor annak tudnánk örülni, bár ne kapnánk levegőt. Amikor egy vákuumos előgyújtás-szabályzót tesztel az ember, nos az pl. egyike a kevés ilyen helyzetnek.

Igen, kedves olvasóink, mostanra nyilván rájöhettek, hogy itt szívás van, merthogy nincs szívás... szóval hogy úgy átszelel a vadiúj osztófejen a vadi új vákuumdob, mint a... huzat... ugye... basszameg.

Az első teendő bármilyen műszaki hiba észlelése esetén, mint azt jól tudja minden hivatásos, és hobbi-autószerelő, egy halk kurvanyád elmormogása, én is a megszokott gyakorlathoz tartottam magam.
Gyorsan írtam Colinnak, hogy tudassam vele a csodálatos hírt, és hogy feltegyem a súlyos kérdést, waszisztlósz, szóval most aztán mi lesz?
Villámgyors válaszában mindenek előtt elnézést kért, szánja bánja, nem ellenőrizte a beszállítótól érkezett vákuumdobot, és már veszi is le a polcról a másikat, csomagolja, és azonnal küldi is a cseredarabot, azt meg, ami az osztófejen van, és szar, egészen nyugodtan dobjam ki a kukába. Ingyen, bérmentve, postaköltségestül, mindenestül. A szentségit neki, ez korrekt le a kalappal!

Probléma letudva, felhívtam azon melegében Csabát (az öreg SIII büszke tulaja), hogy elújságoljam neki a híreket. Megvan, de szar. Ám ez nem kell, hogy kedvünket szegje, sőt, nagyjából elüzemel a motor vákuumos előgyújtás-szabályzás nélkül is, amúgy sem az a cél, hogy most azonnal felszaggassuk az aszfaltot. Egyelőre induljon be, lássuk, hogyan jár a motor, van-e benne egyáltalán bármennyi értékelhető erő, vagy teljesen rommá van kopva, és mehet a lomisoknak az egész vasárban. Röviden meg is egyeztünk, hogy a még az udvaron álló autót valahogy beküzdik a pajtába. Ezt végül is, mivel meg se bírták mozdítani emberi erővel, a közelben lakó Patrolos kolléga oldotta meg, lökhárító a lökhárítónak feszült, és szépen betolta a Landy-t a helyére, hogy a következő hétvégén a szombati zárás után csapot papot eldobva felvágtassak hozzá, berakjuk az osztófejet, aztán meglássuk, beindul-e a nagyvérű. S azzal úgy is lett!

Hozzávetőleg a fentiekben közelebbről meg nem nevezett időpontban megjelentem a helyszínen egy csomagtartóra való szerszámmal (a Citroennek ordenáré nagy csomagtartója van), és kora délután, néhány lelkesítő fröccs (élő házi borból természetesen, hiába a falusi élet szépségei) elfogyasztása után nekiláttunk a dolognak. Alapvetően nem egy nagy történet egy gyújtáselosztót beszerelni, egyféleképpen megy bele a helyére, máshogy semmiképpen sem, és két csavar rögzíti a hengerfejhez egy hővédő lemezkével együtt, ami a kipufogócsonktól hivatott védeni a kényes berendezést. Azért nekem sikerült jó egy órát tökölődni vele, mert ahogy kellett volna, úgy nem talált a tengely pöcke a hajtás nútjába, próbáltam fordítva, úgy még annyira se. Kivettem, nézegettem, hogy biztosan ugyanolyan-e mint a régi, de egyformának tűnt, úgyhogy tovább próbálgattam, időnként fejvakargatással, később anyázással és szerszámoknak az ő földhöz baszásával kombinálva. Aztán feladtam. Szintén autószerelők rutinja, ha valami a szentségelésig fajulva nem sikerül, tedd félre, csinálj valami mást, később a helyére fog menni egykettőre. Mit csinálhat a Land Rover függő ilyenkor? Elutazik fejben autonániába, azaz leül a PC elé, megnyitja az ebay brit oldalát, és öreg Landykat nézeget. Természetesen a beparaméterezett keresés könyvjelzők közé van mentve, így viharsebesen rá tudunk pillantani a kínálatra bármikor. Mindig vannak fent finom ritkaságok, néha 101FC, vagy SeriesII Ambulance, de aznap olyan gyöngyszemet dobott ki az e-bay, hogy komolyan elkezdtünk pénzt számolgatni, hogy ezt NAGYON meg kéne venni.

Néha előbukkannak ilyen iszonyatos ritkaságok az interneten, mint ez is. 86"-es tengelytávú, tehát az '50-es évek második feléből való SeriesI, háromtengelyes autómentő változat. Akkoriban ezer és egy kis manufaktúra foglalkozott Land Roverek változatos egyedi átépítéseivel, készült belőlük mindenféle, még vasúti sínen járó is (Road Railer), Ez valami hajmeresztő ritka darab, mint kiderült az ebay-en folyó beszélgetésből, két darab ilyen létezett, a Silverstone-i versenypályán ezzel, és a másik ilyennel húzkodták vissza a lerohadt versenyautókat a boxba. Végül valami 2100 fontért kelt el fél órával később a licit végén, nekünk azóta is fáj a szívünk érte.

A gyújtáselosztóval folytatott küzdelmet pedig holnap folytatjuk.

Két visszatérő probléma van a Citroenen. Az egyik, hogy a rögzítőfék elég halványan fog, de ezt hamarosan orvosoljuk egy komplett rögzítőfék-garnitura cserével (bovdenek mindkét kerékhez, pedál alatti mechanika, stb). A másik pedig, hogy két év alatt nem találtam még olyan gumist, aki normálisan meg tudná csinálni a centrírozást.
Az egyik felrakja rá a kalapálós súlyokat, amiket pikk-pakk elhagy, meg belül mindenhova beleér, és azért hagyja el, a másik olyan szövegeket süketel, hogy nem kell megforgatni a Citroen alufelnijeit, mert azt állva kell centrírozni. A lényeg, hogy eddig minden centrírozás néhány nap után kudarcba fulladt.
Így volt ez most is, alig egy hónapja raktuk fel a téligumikat, az elmúlt héten 110-nél enyhe jobbkanyarban már rendesen rázta a kormányt. 24-én délután, ahogy jöttem Pestre, bekanyarodtam a Szentmihályi úti nonstop gumisműhelyhez, hogy rázzák (érted, RÁZZÁK) gatyába a dolgot.
Miután felpattogtam a csápos emelőre (szervizállásban az XM semennyit sem rugózik), és a dolgozó társaság megjegyezte, hogy igen, hasonlítok Adamre, megtörtént az újabb centrírozás. Ilyenkor mindegyik gumis köpködi az előzőt (akkor is, ha ő maga csinálta, csak már nem emlékszik rá), hogy micsoda tróger munka, túl sok/kevés súly volt rajta, és/vagy rossz helyen, és/vagy az is szarul volt felragasztva, avagy piros (c. Jahno) és ezért ütött. A szokásos litániát meghallgattam most is, fizettem, és leálltam az emelőről. Persze a ritkán használt kézifék a kiengedés után most maradt úgy, kicsit fogott. A Hosszúval történt rövid konzultálás után tiszta volt, 25-én délelőtt vehetem le a kereket, hogy kis kalapáccsal visszakopogtassam a rögzítőfék mechanikáját. Kellemes Karácsonyi Kalapálást.

Neki is álltam ma, bár a nagymamánál elköltött levegőkapkodásig, és dipankrin-után könyörgésbe torkolló karácsonyi ebéd (klásszikus sváb-menü, azaz csirkehúsleves, kacsasült, háromféle rántotthús, többféle köret, savanyúság, kompót, valamint zserbó, pehelykifli és háromféle zserbó) után komoly kihívás volt akár csak ülni is, nemhogy a kerékkel baszkódni, meg hajolgatni, és kerékcsavart lazítani. Szerencsére a Citroenhez nem nagyon kell használni emelőt, az első kerekeket anélkül is le lehet venni. Felemeled az autót felső szervizállásba, az emelési pont alá megfelelő bakot helyezel, majd a hydro-pneumatikus futómű szabályzó-karját alsó szervízállásba húzod. Ezzel az autó leereszti magát, és a felbakolt saroknál a kereket felemeli a levegőből. Természetesen, miután meglazítottad a kerékcsavarokat.

A bal első kerékkel kezdtem, ahol a kerék levétele után azonnal kiderült, hogy nem a kézifék adta az iszonyú hangot, hanem az, hogy az első kerékfordulatnál a súly kikapta a féknyeregből a kis lemezkét, ami aztán alul beszorult, és kissé meggyalázta a felnit. A lemezt kiegyengettem, amennyire tudtam, és visszaraktam a helyére, és elkönyveltem a legrövidebb ideig tartó centrírozott állapotot (gyakorlatilag még a műhely utcájában leszedte a súlyokat a felniről a féknyereg).

A kéziféket azért megmozgattam, visszakalapáltam egy kicsit, aztán áttértem a jobb első kerékhez. Előtte persze az emelési eljárást visszafelé végre kell hajtani, tehát motort beindítjuk (már jó az izzítás, és nem levegősödik a gázolajcső sem, így pöccre indul), felemeljük az autót, bakot kivesszük, és átrakjuk a túloldalra, majd alsó állásba toljuk a futóművet.

Épp kezdtem videózni, hogy lássák a kedves olvasók is, milyen szépen emeli fel a lábát a hasaló rém, amikor olyan történt, ami bennem rejlő úriembert is megbotránkozásra késztette, és arra, hogy ennek hangot is adjon. (vö. "Nabazmeg...")

A Jézuska idén december 25-én küszöbhalált hozott, de ez a legkevésbé sem rontja el a hangulatomat, mert idén karácsonyra olyasmit kaptam, amire egész életemben vágytam, a világ legnagyobb csodája, és valódi angyalok közbenjárása során történhetett meg. :)

Ui: A rohadék Hosszú épp a posztírás közben hívott fel. A szemét 3 percig nem bírt megszólalni, csak vinnyogva röhögött a telefonban. Ezúton is kívánok neki is boldog karácsonyt. :) Ja, valamint ha és amennyiben bárki ismer olyan képességű autógumi-szerelő mestert, aki képes normális, és legfőképp TARTÓS eredményt elérni Citroen XM alufelni centrírozás terén, ne tartsa magában! Mai zenénk pedig stílszerűen a Demolition Racer soundtrackjéről egy kiváló Fear Factory darab. Hallgassátok nagy-nagy szeretettel. :)

Ott hagytuk abba a történetet, hogy vártuk a gyújtáselosztót, de addig is volt mit csinálni az autóval. Azon a várakozással teli hétvégén rejtett agressziókat éltünk ki, és mészárszékre vittük a lovat.

Hogy miféle lovat? Ez is cifra történet, de belevágok. Az autó előző tulajdonosa nagy állatbarát volt - noha a jelenlegi tulajdonos sem kevésbé az -, olyannyira, hogy kedvenc lovával együtt szerette volna tölteni idejét az autóban, így hát az öreg Series III beltere lószőrbe öltözött. A tetőkárpit feltételezésem szerint a ló hátából készült, iszonyatos sufnikókány alulemezekre feldolgozva, ráadásul a dög sörénye ott lógott a tetőről a két első ülés között... az ajtók le voltak bőrözve... akarom mondani szőrözve... konkrétan az autóban ülni olyan volt, mintha egy kifordított csikóbőrös kulacsban lettünk volna. Szürreális, és totálisan kretén érzés...
Sírva visítva röhögtünk, mikor elképzeltük, hogy juthatott az illető eszébe a lószőr sztori. Nem tudunk mást elképzelni, mint ezt a helyzetet:

Nemcsak ez, de más momentumok is akadtak az autóban, amik arra engedtek következtetni, hogy az előző tulajdonos tökéletes tévedésben volt az autó kvalitásait, és stílusát illetően. Kéremszépen, ez egy öreg Land Rover Series III, ami alig több egy traktornál... amikor ilyen autót vezet az ember, az autóvezető titulus is túl puha, sokkal érzékletesebb, ha gépkezelőnek hívjuk. Számtalan kar a váltók garmadáinak, és a váltókarok számosságával fordítotan arányos mindenféle kényelmi - és bármilyen egyéb - berendezés. Az ülések hokedlik, egyetlen állítási lehetőséggel, azaz vagy a helyén van, vagy valahol egész máshol (pl. a géptetőn, mert épp az ülés alatt lévő akksival matat a kezelő), a kormány szervót sosem látott, fűtés is alig van. Szóval Angol autó, de ez bizony nem a Bentlevel gurít egy pályán. Sőt, alapvetően ez egy rettentő göröngyös, saras pályán gurít, ott viszont senki más.
Egy szó, mint száz, a lényeg az, hogy a lóbőrön kívül volt az autóban nagyzene - tényleg, átlátszó műanyag-bigyóba dugott aranyozott csatlakozókkal, fél farádos kondenzátorral és ujjnyi vastag vezetékekkel... és ez még nem minden! Volt benne központi zár is. ROTFLMAO!!!! Könyörgöm, vessenek már egy pillantást egy Series Land Rover kilincsére:

Nem tudom elhinni, hogy a brit mérnök nem a kerti sufniról lopta le a kilincset zárral együtt, hogy villámgyorsan kipipálhassa a megtervezendők listáján a "rablásvédelem" melletti rubrikát. Hát ennél öreganyám vályogfalú kis parasztházában is bonyolultabb kilincs volt a kerti budin... és központi zár. Muramista...

Szerencsére nekünk nem kellett karácsonyig várni egy bicskára, mint a Csépai lókupecnek, mert mink bizony OLYAN családból származunk, úgyhogy azon nyomban elő is vettük a vágószerszámainkat, hogy megszüntessük a szentség meggyalázását. Egy kellemes nyári szombat délutánon kiszaggattuk a lovat, a vezetékeket, a központi zár alkatrészeit, kilakoltattuk a kárpitok mögé beköltözött darázskolóniák aktuális, és régebbi fészkeit, majd büszke tort ültünk a fél utánfutónyi szemét és limlom felett, amit kőkemény melóval téptünk és fúrtunk ki (szegecsek rulez) az autóból.

Néhány nappal később pedig a gyújtáselosztó is megérkezett, mi pedig addig megpróbáltuk feldolgozni a kérdést:
Land Rover, lóbőrrel, központi zárral? WTF???